Novák Katalin
Az esemény háziasszonya
HU EN

Köszöntő

Esemény koncepció

A Budapesti Demográfiai Csúcsot (Budapest, szeptember 5-6.) 2015 és 2017 után a harmadik alkalommal rendezzük meg, mint egy olyan rangos nemzetközi fórumot, amely alkalmat kínál arra, hogy politikai szereplők, döntéshozók, egyházi és civil vezetők, a tudományos világ képviselői megoszthassák egymással elképzeléseiket és tapasztalataikat.

A demográfiai folyamatok alapjaiban határozzák meg a jövőnket. A túlnépesedés és a fogyó, idősödő nemzetek eltűnésének veszélye is kihívás elé állítják közösségeinket, így a népesedési kérdésekről nyíltan kell beszélnünk.

A 20. és a 21. század fordulójára egy korábban nem tapasztalt jelenséggel találtuk szembe magunkat: egyes nemzetek mintha lemondtak volna a jövőjükről. Nem születik elég gyermek, üresek a bölcsők.

A világ más részén demográfiai növekedés zajlik: számos ország évtizedek alatt megduplázza vagy megtöbbszörözi a lakosságát. Vannak, akik lehetőséget látnak a két párhuzamosan zajló folyamatban, és a népességtöbbletet produkáló országok demográfiai feleslegét az apadó lakosságszámú országokba vezetnék le. De vannak olyanok is – és Magyarország közéjük tartozik –, akik azt mondják, hogy képesek változtatni a trendeken, és saját erőből is meg tudják állítani a népességfogyást.

Ehhez a nehéz kihíváshoz erős családokra és hatékony családpolitikára van szükség. 2010-ben Magyarországon családbarát fordulatot hirdettünk meg, és napjainkban egyre több ország gondolkodik hozzánk hasonlóan. Mindamellett a hasonló értékrend és a családközpontú szemléletmód nem jelent egyformaságot: a különböző országok változatos megoldásokat és jó gyakorlatokat fejlesztettek ki. Egy olyan magas szintű konferencia, mint a Budapesti Demográfiai Csúcs kiváló alkalmat nyújt a döntéshozók számára, hogy közösen gondolkozzanak és tanuljanak egymástól.

A sajátos „magyar modell” érték- és családközpontú politikát jelent. Többek között az Alaptörvénybe foglaltuk a család, a házasság és a gyermekvállalás védelmét, tíz év alatt kétszeresére emeltük a családokra fordított költségvetési kiadásokat, és célul tűztük ki, hogy nem migrációval, hanem a magyar családok megerősítésével állítjuk meg az évtizedek óta tartó népességfogyást.

A magyar modell, sikerességének köszönhetően, egyre több figyelmet kap külföldi partnereinktől, mi pedig szívesen osztjuk meg tapasztalatainkat és tanulunk másoktól.

A Budapesti Demográfiai Csúcson Magyarország miniszterelnöke mellett számos állam vezetője, döntéshozók, egyházi elöljárók, szakemberek, a gazdasági élet, a média és társadalmi szervezetek képviselői tartanak előadásokat és osztják meg gondolataikat a demográfiai folyamatok kezeléséről, ebben a családok szerepéről, valamint a család- és népesedéspolitikának a versenyképességre, a fenntarthatóságra és a jövőstratégiák kialakítására gyakorolt hatásairól.

Változó és változtató korban élünk, amikor dönteni kell arról, hogy hogyan képzeljük el a jövőnket meghatározó új együttélési formákat. A társadalom alapkövei, a családok megerősítést nyernek, és ezzel kezelhetővé válnak a mostani kedvezőtlen demográfiai jelenségek, vagy az egyéni érdekek kerekednek felül a közösségi szempontok felett, a nemzetek, népek és családok jövőjét veszélyeztetve. Nagy a tét, de a közös gondolkodás és az összefogás jelenti az előre vezető utat, amihez kiváló alkalmat biztosít a Budapesti Demográfiai Csúcs.

Kötelező óvodáztatás 3 éves kortól

2015 szeptemberétől a kötelező óvodáztatás korhatára 5 évről 3 évre módosult. Ez azért fontos, mert így a hátrányos helyzetű gyermekek súlyos lemaradását a köznevelés rendszere ki tudja küszöbölni. Ennek következtében a hátrányos szociokulturális környezetből érkező gyermekek is egyenlő esélyekkel kezdhetik az iskolát. Fontos kiemelni, hogy a családi pótlék egyik feltétele az óvodába járás is. Ennek köszönhetően nőtt a rendszeresen óvodába járó gyermekek száma.

Családi értékek közvetítése a közoktatásban

A családi életre nevelés elválaszthatatlan az általános neveléstől, mert az egész emberre hat. Nem elsősorban tantárgyként kell tanítani, hanem az a cél, hogy a fiatalok minden tekintetben éretté és döntésképessé váljanak.
A testi egészségvédelem mellett hangsúlyozottan foglalkozni kell a lelki egészségvédelemmel is, sőt, bizonyos szempontból ezekkel még többet, mert a családi élet lelki vonatkozásairól alig beszélnek, legalább is mindenki számára hozzáférhető szinten nem.

Diákhitel csökkentése/elengedése gyermek(ek) születése esetén

2018. január 1. után bevezetett intézkedés alapján a Diákhitel tartozás felfüggesztése/csökkentése/elengedése vehető igénybe gyermekvállalás esetén. 2018. január 1. után annál, aki gyermekével várandós, a harmadik hónaptól három évig felfüggesztik a diákhitel törlesztését. A második gyermek megszületése esetében a tartozás felét elengedik. Míg a harmadik gyermek születésénél a teljes hitel megfizetése alól mentesül az édesanya.

Ingyenes gyermekétkeztetés

A gyermekétkeztetés olyan természetbeni ellátás, amely meghatározott feltételek fennállása esetén ingyenesen vehető igénybe.
Az ingyenes gyermekétkeztetés bevezetése óta a 3 vagy több gyermeket nevelő családok gyermekei és a rászoruló családok gyermekei a bölcsődében, illetve óvodában térítésmentesen étkezhetnek. Az általános- illetve középiskolába járó nagycsaládban élő gyermekek kedvezményben részesülnek, a térítési díj 50%-át fizetik utánuk a szülők. Jelenleg a leginkább rászoruló (rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek mellett már a nagycsaládban élő és a súlyosan beteg/fogyatékos gyermekek szülei is mentességet kapnak. Továbbá azoknak sem kell fizetniük, akik családjában az egy főre eső nettó jövedelem a minimálbér 130 százalékát nem haladja meg.

Munkahelyvédelmi Akció kisgyermekes anyák részére

A 2013. január 1-jétől életbe lépő Munkahelyvédelmi Akció a leginkább érzékeny helyzetben lévő munkavállalói csoportok vonatkozásában a munkáltatók bérköltségét csökkenti. Járulékkedvezménnyel teszi érdekeltté a munkáltatókat abban, hogy gyermekgondozásról visszatérő kisgyermekeseket foglalkoztassák, illetve továbbfoglalkoztassák. Az eredeti hároméves kedvezményeket 2014-től a nagycsaládosok esetében további két évvel toldottuk meg. A munkáltató, ha a kisgyermekes munkavállaló kéri, köteles részmunkaidőt biztosítani számára a gyermeke 3. életévének betöltéséig. A Munka Törvénykönyve több alternatívát is biztosít a munkavégzésre, mely történhet kötött, vagy rugalmas munkarendben, esetleg egyéni beosztás alapján kötetlen munkarendben is.

Ingyenes tankönyv

Jelenleg a középiskola első évfolyamáig, azaz 1-9. osztályig ingyenes a tankönyv. Jövő szeptembertől a köznevelésben minden diák ingyen fogja kapni a tankönyveket (1-12. osztályig). A nagycsaládosok számára viszont az összes közoktatási évfolyamban a tankönyvek ingyenesen állnak rendelkezésre Ehhez az állam támogatást nyújt az oktatási intézményeknek.

Család-munka összehangolásának elősegítése

A mindennapi élet két legfontosabb területének, a családnak és a hivatásnak az összeegyeztetése olyan alapvető célkitűzés, amely nem csak a nők és férfiak társadalmi egyenlőségének megvalósulása szempontjából, hanem egyéb társadalmi és gazdasági szempontokból is meghatározó Magyarország számára. A két terület összehangolásának illetve egymásra épülésének jelentős hatása van a demográfiai mutatókra és a foglalkoztatás szintjére is. A család és a munka összeegyeztethetősége érdekében számos kormányzati intézkedés született, amelynek köszönhetően a nőknek ma már nem kell a családalapítás és a karrierépítés közül kizárólag az egyiket választani (például: GYED Extra intézkedések, Munkahelyvédelmi Akciók, bölcsődei ellátás rendszerének fejlesztése, részmunkaidős foglalkozatás).
A Kormány az elmúlt években több olyan intézkedést is hozott, amely az apák gyermeknevelésbe való fokozottabb bevonását célozza: ezek az intézkedések tiszteletben tartják és segítik a családok saját, szubjektív élethelyzetükből fakadó választási szabadságának az érvényesülését az ezzel kapcsolatos döntések meghozatalánál.

Otthonteremtés állami támogatása

2015. július 1-jétől a korábbi „szocpol kedvezményt” felváltotta a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK). Újdonság, hogy a CSOK az egygyermekes családok számára, továbbá használt lakás vásárlására, vagy meglévő lakás bővítésére is igényelhetővé vált. 2016-tól emelkedtek az igényelhető összegek. Emellett fontos kiemelni, hogy egyszerűsödtek a jogosultsági feltételek is. 2018-tól tovább egyszerűsödött az igénylés menete. 2019. júliusától a Családvédelmi Akcióterv részeként bevezetésre került a Falusi CSOK is.

Első házasok adókedvezménye

2015-ben bevezetésre került az első házasok kedvezménye, mely az adóalapot csökkentő intézkedés. Segítségével egy pár együttesen havonta 5000 forint adókedvezményt érvényesíthet. 2017-ben tovább finomítottunk az intézkedésen. Ennek eredményeképp már minden friss házaspárnak két évig jár a kedvezmény, azoknak is, akiknek időközben gyermekük születik.

Ingyenes bölcsődei ellátás

A bölcsődei ellátásról elmondható, hogy most éli fénykorát. 2018-ban ugyanis a 0-2 éves korosztály 17,5%-a számára biztosított volt a bölcsődei ellátás, mely a bölcsődék történetében az eddigi legmagasabb arányt jelenti. Ez a szám a következő időszakban tovább fog emelkedni. A Családvédelmi Akcióterv egyik pontjaként 2022-ig 70 000 bölcsődei férőhely lesz biztosított, annak érdekében, hogy minden kisgyermekes szülő, aki szeretné, bölcsődében tudja elhelyezni gyermekét.

Nők 40 kedvezmény

2011-től a nők számára 40 év munkaviszonyt követően életkortól függetlenül lehetővé vált a teljes összegű ellátás mellett történő nyugdíjba vonulás. A programba belépő nők évtizedeken át keményen dolgoztak. Többségük felnevelt egy vagy több gyermeket, amelynek elismeréseként teljes összegű öregségi nyugdíjra jogosultak. Ezzel a társadalom és a kormány méltányolja a nők fokozott teherviselését. A „Nők 40” program azon nőknek szól, akik 40 év jogosultsági idő után, a nyugdíjkorhatárt megelőzően szeretnének nyugdíjba vonulni és családjukkal több időt tölteni.

Családok éve 2018

A 2010 óta tartó családbarát fordulat számos pozitív kezdeményezése és tagadhatatlan eredményei után a 2018-as Családok Éve még több támogatást, új családbarát kezdeményezéseket (családbarát védjegyrendszer, családbarát szülészetek, családbarát felsőoktatás), minőségi családi programokat, hatékony tájékoztatást és a családbarát szemlélet megerősítését jelentette.

Egyszülős családok támogatása

2010-től nagy hangsúlyt fektetünk az egyszülős családok támogatására is. Ezt az irányt a jövőben is tartani szeretnénk. A helyzetükből adódóan többlettámogatásra jogosultak annak érdekében, hogy könnyebben boldogulhassanak a mindennapokban. Az egyszülős családoknak is lehetősége van a CSOK igénylésére. Továbbá a Családvédelmi Akcióterv több elemét is igénybe vehetik.

Családbarát Magyarország védjegy a családi értékek népszerűsítésére

Az Alaptörvény XV. Cikke alapján Magyarország külön intézkedésekkel védi a családokat, a gyermekeket, a nőket, az időseket és a fogyatékkal élőket. A magyarországi nőpolitika fókuszában a családi élet és a munka világának összehangolása áll, annak érdekében, hogy a gyermekvállalást akadályozó tényezők felszámolására sor kerüljön, és biztosított legyen a kívánt, tervezett gyermekek megszületésének lehetősége. A mindennapi élet két legfontosabb területének, a családnak és a hivatásnak az összeegyeztetése olyan alapvető célkitűzés, amely nem csak a nők és férfiak társadalmi egyenlőségének megvalósulása szempontjából, hanem egyéb társadalmi és gazdasági szempontokból is meghatározó Magyarország számára.

Erzsébet-tábor

Az Erzsébet-program Magyarország legnagyobb táboroztatási programja. 2012 óta összesen mintegy 600 000 gyermek, 2018-ban több mint 126 ezer gyermek vakációzhatott az Erzsébet Táborok szervezésében. Az Erzsébet-táborokba határon túlról is érkeznek tanulók.

Start-számla (Babakötvény)

A Start-értékpapírszámla megnyitása esetén erre kerül rá a Fiatalok Életkezdési Támogatása. Ez alanyi jogon és automatikusan jár minden Magyarországon élő, magyar állampolgárságú újszülöttnek. A további befizetések után állami támogatás jár. Születéstől nagykorúságig kerül az értékpapírszámla fenntartásra. A gyermek 18. életévének betöltéséig bármikor igényelhető.

Gyermekgondozás segítő ellátás (GYES)

2010-től 2 év helyett ismét a gyermek 3 éves koráig jár a gyermekgondozást segítő ellátás (GYES). Ikergyermekek esetén a gyermekek tankötelessé válása évének végéig, tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermek esetén pedig addig, amíg a gyermek 10 éves nem lesz. A gyermek első életévének betöltését követően a szülők hozzájárulásával a nagyszülő is igényelheti az ellátást.

Családi adó- és járulékkedvezmény

Bármikor igényelhető a családi adó- és járulékkedvezmény, amely az adózó összevont adó- és járulékalapját csökkenti. Ezt a támogatási formát igénybe veheti a várandós kismama és házastársa, vagy az, aki már megszületett gyermek után családi pótlékra jogosult. A 2011-ben bevezetett családi kedvezményt 1 és 2 gyermek esetén a kétszeresére emeltük. 3 vagy több gyermeknél változatlan maradt. 2014-től az szja mellett a nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékból is érvényesíthető.

7 pontos Családvédelmi akcióterv

A legutóbbi nemzeti konzultáció eredményeképp a kormány felhatalmazást kapott a családok védelmét biztosító további intézkedések meghozatalára. Így 2019-2020-tól az intézkedéscsomag keretein belül hozzájárulunk a fiatalok gyermekvállalásához, segítjük a további otthonteremtést. A CSOK bővítésével még többen juthatnak használt ingatlanhoz. Bővítjük a jelzáloghitelekhez nyújtott támogatást, a 4 vagy többgyermekes anyák személyi jövedelemadó-mentességet kapnak. A nagycsaládok támogatást szerezhetnek az autóvásárláshoz, tovább zajlik a bölcsődék fejlesztése, továbbá 2020-tól bevezetjük a nagyszülői GYED-et.

  • Anyagi támogatás
  • Támogatás szolgáltatásokon keresztül
  • Családbarát megközelítés

Családpolitikai intézkedések

2010

2019 Családtámogatásokra fordított kiadások megduplázódtak – GPD 4.8%-a

2018 Termékenységi ráta +22%, 1.23-ról 1.49-re

2018 Női foglalkoztatás 24%-kal nőtt, 50.2%-ról 62.3%-ra

2017 Házasságok száma 42.4%-kal nőtt

2018 Terhességmegszakítások száma 33.5%-kal csökkent

  1. Babaváró kölcsön
  2. Otthonteremtés, CSOK
  3. Jelzáloghitelekhez nyújtott támogatás bővítése
  4. Négy- vagy többgyermekes anyák személyi jövedelemadó-mentessége
  5. Nagycsaládosok autóvásárlási programja
  6. Bölcsődefejlesztési program
  7. Nagyszülői GYED

Családvédelmi videók


Helyszín


Idővonal

Cakó Ferenc
grafikus művész, animációs filmrendező, Magyarország
Szeptember 5.
9:30-9:38

Homokanimáció
ÉLŐ VIDEÓ
Novák Katalin
család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Magyarország
Szeptember 5.
9:39-9:40

Felvezető
ÉLŐ VIDEÓ
Az esemény megáldása
Szeptember 5.
9:40-9:50

Dr. Erdő Péter
Steinbach József
Dr. Fabiny Tamás
Köves Slomó
ÉLŐ VIDEÓ
Novák Katalin
család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Magyarország
Szeptember 5.
9:50-9:58

Köszöntő és témafelvezető
ÉLŐ VIDEÓ
Dr. Erdő Péter
bíboros, érsek, Esztergom-Budapesti Főegyházmegye, Magyar Katolikus Egyház, Magyarország
Szeptember 5.
9:58-10:13

Demográfiai kihívások – A család szerepe
ÉLŐ VIDEÓ
Aleksandar Vučić
köztársasági elnök, Szerb Köztársaság
Szeptember 5.
10:16-10:31

Demográfiai kihívások - A család szerepe
ÉLŐ VIDEÓ
Andrej Babiš
miniszterelnök, Cseh Köztársaság
Szeptember 5.
10:34-10:49

Demográfiai kihívások – A család szerepe
ÉLŐ VIDEÓ
Tony Abbott
volt miniszterelnök, Ausztrál Államszövetség
Szeptember 5.
10:52-11:07

Demográfiai kihívások – A család szerepe
ÉLŐ VIDEÓ
Orbán Viktor
miniszterelnök, Magyarország
Szeptember 5.
11:10-11:25

Demográfiai kihívások – A család szerepe
ÉLŐ VIDEÓ
Jaime Mayor Oreja
volt belügyminiszter és európai parlamenti képviselő, az „Egy Közülünk” (One of Us) Szövetség elnöke, Spanyol Királyság
Szeptember 5.
12:58-13:08

Jó gyakorlatok a demográfia és a családpolitika területén
ÉLŐ VIDEÓ
Mariyana Nikolova
miniszterelnök-helyettes, Bolgár Köztársaság
Szeptember 5.
13:09-13:19

Jó gyakorlatok a demográfia és a családpolitika területén
ÉLŐ VIDEÓ
Damares Regina Alves
miniszter, Nő- és Családügyi és Emberi Jogi Minisztérium, Brazil Szövetségi Köztársaság
Szeptember 5.
13:21-13:31

Jó gyakorlatok a demográfia és a családpolitika területén
ÉLŐ VIDEÓ
Bożena Borys-Szopa
miniszter, Család-, Munkaügyi és Szociálpolitikai Minisztérium, Lengyel Köztársaság
Szeptember 5.
13:32-13:42

Jó gyakorlatok a demográfia és a családpolitika területén
ÉLŐ VIDEÓ
Zahid Maleque
miniszter, Egészségügyi és Családjóléti Minisztérium, Bangladesi Népi Köztársaság
Szeptember 5.
13:44-13:54

Jó gyakorlatok a demográfia és a családpolitika területén
ÉLŐ VIDEÓ
Maritza Rosabal
miniszter, Oktatási Minisztérium, Családügyért és Társadalmi Befogadásért Felelős Minisztérium, Zöld-foki Köztársaság
Szeptember 5.
13:55-14:05

Jó gyakorlatok a demográfia és a családpolitika területén
ÉLŐ VIDEÓ
Ramona Petraviča
miniszter, Népjóléti Minisztérium, Lett Köztársaság
Szeptember 5.
14:07-14:17

Jó gyakorlatok a demográfia és a családpolitika területén
ÉLŐ VIDEÓ
Prof. Dr. Kásler Miklós
miniszter, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Magyarország
Szeptember 5.
14:18-14:28

Jó gyakorlatok a demográfia és a családpolitika területén
ÉLŐ VIDEÓ
Kövér László
elnök, Országgyűlés, Magyarország
Szeptember 5.
14:31-14:41

Demográfia és politika, magán- és közügyek, értékek
ÉLŐ VIDEÓ
Johannes Singhammer
a Bundestag volt alelnöke
Szeptember 5.
14:42-14:52

Demográfia és politika, magán- és közügyek, értékek
ÉLŐ VIDEÓ
Andy Harris
kongresszusi képviselő, Amerikai Egyesült Államok
Szeptember 5.
14:53-15:03

Demográfia és politika, magán- és közügyek, értékek
ÉLŐ VIDEÓ
Kevin Andrews
parlamenti képviselő, egykori miniszter, Ausztrál Államszövetség
Szeptember 5.
15:05-15:15

Demográfia és politika, magán- és közügyek, értékek
ÉLŐ VIDEÓ
Urszula Rusecka
országgyűlési képviselő, a Sejm Szociális- és Családpolitikai Bizottságának elnöke, Lengyel Köztársaság
Szeptember 5.
15:16-15:26

Demográfia és politika, magán- és közügyek, értékek
ÉLŐ VIDEÓ
Dr. Leticia Adelaide Appiah
ügyvezető igazgató, Népesedési Tanács, Ghánai Köztársaság
Szeptember 5.
15:27-15:37

Demográfia és politika, magán- és közügyek, értékek
ÉLŐ VIDEÓ
Gál Kinga
európai parlamenti képviselő, Magyarország
Szeptember 5.
15:39-15:49

Demográfia és politika, magán- és közügyek, értékek
ÉLŐ VIDEÓ
Valerie Huber
vezető politikai tanácsadó, Department for Health and Human Services (HHS), Amerikai Egyesült Államok
Szeptember 5.
15:50-16:00

Demográfia és politika, magán- és közügyek, értékek
ÉLŐ VIDEÓ
Varga Mihály
miniszter, Pénzügyminisztérium, Magyarország
Szeptember 5.
16:33-16:43

A gyermekvállalás: anyagi kérdés?
ÉLŐ VIDEÓ
Phillip Blond
politikai filozófus, anglikán teológus, a ResPublica think tank igazgatója, Egyesült Királyság
Szeptember 5.
16:44-16:54

A gyermekvállalás: anyagi kérdés?
ÉLŐ VIDEÓ
Obianuju Ekeocha
szakértő, író, a Target Africa szerzője, Nigéria
Szeptember 5.
16:56-17:06

A gyermekvállalás: anyagi kérdés?
ÉLŐ VIDEÓ
Frank Füredi
szociológus, a Kenti Egyetem emeritus professzora, a XXI. Század Intézet tudományos főmunkatársa, Budapest
Szeptember 5.
17:07-17:17

A gyermekvállalás: anyagi kérdés?
ÉLŐ VIDEÓ
Spéder Zsolt
demográfus, igazgató, KSH Népességtudományi Kutatóintézet, egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem, Magyarország
Szeptember 5.
17:19-17:29

A gyermekvállalás: anyagi kérdés?
ÉLŐ VIDEÓ
Dr. Palkovics László
miniszter, Innovációs és Technológiai Minisztérium, Magyarország
Szeptember 5.
17:32-17:42

Fenntartható közösség, fenntartható gazdaság
ÉLŐ VIDEÓ
Kerekasztal- beszélgetés
Szeptember 5.
17:44-18:54

Orbán Balázs (mod.)
Imants Parādnieks
Dr. Maria Rita Testa
Dr. George Blair-West
Dr. Vukovich Gabriella
ÉLŐ VIDEÓ
Novák Katalin
család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Magyarország
Szeptember 5.
18:55-19:00

A nap lezárása
ÉLŐ VIDEÓ
Novák Katalin
család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Magyarország
Szeptember 6.
9:11-9:18

Köszöntő
ÉLŐ VIDEÓ
Dömötör Csaba
miniszterhelyettes, Miniszterelnöki Kabinetiroda, Magyarország
Szeptember 6.
9:18-9:28

Család, média, kommunikáció
ÉLŐ VIDEÓ
Dr. Habsburg-Lotharingiai Eduard
Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete az Apostoli Szentszéknél és a Szuverén Máltai Lovagrendnél
Szeptember 6.
9:29-9:39

Család, média, kommunikáció
ÉLŐ VIDEÓ
Schäffer Erzsébet
Pulitzer-díjas újságíró, Magyarország
Szeptember 6.
9:41-9:51

Család, média, kommunikáció
ÉLŐ VIDEÓ
Szánthó Miklós
elnök, Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány, Magyarország
Szeptember 6.
9:52-10:02

Család, média, kommunikáció
ÉLŐ VIDEÓ
Dwight Stitt
alapító, Fathers Fighting for Their Children’s hearts nonprofit szervezet, Amerikai Egyesült Államok
Szeptember 6.
10:04-10:14

Család, média, kommunikáció
ÉLŐ VIDEÓ
Azurák Csaba
kommunikációs szakértő, újságíró, Magyarország
Szeptember 6.
10:15-10:25

Család, média, kommunikáció
ÉLŐ VIDEÓ
Schanda Tamás
miniszterhelyettes, Innovációs és Technológiai Minisztérium, Magyarország
Szeptember 6.
10:28-10:38

A demográfia, mint versenyképességi tényező
ÉLŐ VIDEÓ
Stéphane Buffetaut
Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság, valamint a Thomas More Intézet Irányító Testületének tagja
Szeptember 6.
10:39-10:49

A demográfia, mint versenyképességi tényező
ÉLŐ VIDEÓ
Toufic Baaklini
elnök, In Defense of Christians (IDC), Amerikai Egyesült Államok
Szeptember 6.
10:51-11:01

A demográfia, mint versenyképességi tényező
ÉLŐ VIDEÓ
Köves Slomó
vezető rabbi, Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, Magyarország
Szeptember 6.
11:02-11:12

A demográfia, mint versenyképességi tényező
ÉLŐ VIDEÓ
Prof. Dr. Mészáros József
elnök, Magyar Államkincstár, Magyarország
Szeptember 6.
11:14-11:24

A demográfia, mint versenyképességi tényező
ÉLŐ VIDEÓ
Dr. Marie-Theres Thiell
az ügyvezetés elnöke, Innogy Hungária Kft.
Szeptember 6.
11:25-11:35

A demográfia, mint versenyképességi tényező
ÉLŐ VIDEÓ
Kerekasztal-beszélgetés
Tapasztalatok, feladatok a családpolitikában
Szeptember 6.
11:38-12:30

Fűrész Tünde (mod.)
Tünde Bartha
Gaila Matulyte
Lea Danilson-Järg
Ivica Bošnjak
ÉLŐ VIDEÓ
Emilie Kao
igazgató, Heritage Alapítvány Richard and Helen DeVos Központja a Vallásért és a Civil Társadalomért, Amerikai Egyesült Államok
Szeptember 6.
13:43-13:53

Az államon túl 1
ÉLŐ VIDEÓ
Böjte Csaba
ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, Erdély
Szeptember 6.
13:54-14:04

Az államon túl 1
ÉLŐ VIDEÓ
Kardosné Gyurkó Katalin
elnök, Nagycsaládosok Országos Egyesülete, Magyarország
Szeptember 6.
14:05-14:15

Az államon túl 1
ÉLŐ VIDEÓ
Leonids Mucenieks
elnök, Lett Nagycsaládosok Egyesülete, Lettország
Szeptember 6.
14:17-14:27

Az államon túl 1
ÉLŐ VIDEÓ
Maria Regina Maroncelli
elnök, Európai Nagycsaládos Szervezetek Szövetsége (ELFAC)
Szeptember 6.
14:28-14:38

Az államon túl 1
ÉLŐ VIDEÓ
Kató Béla
püspök, Erdélyi Református Egyházkerület, Erdély
Szeptember 6.
14:58-15:08

Az államon túl 2
ÉLŐ VIDEÓ
Antoine Renard
elnök, Európai Katolikus Családegyesületek Szövetsége (FAFCE)
Szeptember 6.
15:09-15:19

Az államon túl 2
ÉLŐ VIDEÓ
Raul Sanchez
főtitkár, Európai Nagycsaládos Szervezetek Szövetsége (ELFAC)
Szeptember 6.
15:20-15:30

Az államon túl 2.
ÉLŐ VIDEÓ
Sharon Slater
elnök, Family Watch International, Amerikai Egyesült Államok
Szeptember 6.
15:32-15:42

Az államon túl 2.
ÉLŐ VIDEÓ
Dr. Shea Garrison
alelnök, Concerned Women for America, Amerikai Egyesült Államok
Szeptember 6.
15:43-15:53

Az államon túl 2
ÉLŐ VIDEÓ
Nagy Anna
elnök, Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány, Magyarország
Szeptember 6.
15:55-16:05

Az államon túl 2
ÉLŐ VIDEÓ
Bedő Imre
elnök, Férfiak Klubja, Magyarország
Szeptember 6.
16:06-16:16

Az államon túl 2
ÉLŐ VIDEÓ
Rétvári Bence
miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Magyarország
Szeptember 6.
16:41-17:21

Családokért díjátadó
ÉLŐ VIDEÓ
Semjén Zsolt
nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes, Magyarország
Szeptember 6.
17:21-17:31

Családokért díjátadó
ÉLŐ VIDEÓ

Fotók - Szeptember 5.

Fotók - Szeptember 6.

2018-2019. Népszerűsítő videók

Az esemény története

2015. november 5-6-án rendezte az Emberi Erőforrások Minisztériuma az első Budapesti Demográfiai Fórumot, amely november 7-én, szombaton egy családi nappal zárult. A rendezvény házigazdája Novák Katalin család-és ifjúságügyért felelős államtitkár volt.

A Fórumot Orbán Viktor miniszterelnök úr nyitotta meg, kiemelve, hogy jövőnk a családok kezében van, legfontosabb feladatunk belső erőforrásaink megerősítése, szemben a külső betelepítéssel. A Fórum nemzetközi felületet biztosított a családpolitikai intézkedések bemutatására, az előadók jó gyakorlatokat és tapasztalatokat osztottak meg a résztvevőkkel. Olyan európai politikusok, közszereplők, szakértők és egyházi méltóságok szólaltak fel, mint Algimanta Pabedinskiené, az akkori litván társadalombiztosítási és munkaügyi miniszter, Michael Farrugia, a máltai családügyi és szociális összetartozásért felelős miniszter, Demény Pál György demográfus, Vincenzo Paglia érsek, a Pápai Életvédő Akadémia elnöke és a II. János Pál Család- és Házasságtudományi Teológiai Intézet kancellárja, Csíkszentmihályi Mihály professzor, Jan Fígel, a szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom akkori elnöke és európai parlamenti képviselő, Luca Volontè, az olasz Nova Terrae igazgatója.